2011. augusztus 29., hétfő

Körömlakkozás:)





Itt van néhány tanács hogy körmeid ápoltak és gyönyörűek legyenek, és hogy körömlakkod akár 7 napig is kitartson.

Először is,  addig nem érdemes lakkozni amíg nem szép a körmöd. Kezd azzal hogy előkészítesz egy tál meleg sós vagy citromos vizet, ebben 10 percig áztasd a körmeid, ezután sokkal könnyebb lesz hátra tolnod a körömágy bőrét, amit egy pálcikával könnyen megtehetsz. Utána körömreszelővel formára igazíthatod, kívülről befelé haladva, különben töredezett lesz.

Mielőtt lakkozni kezdenél, ügyelj rá hogy körmöd zsírtalan legyen, ez nagyon fontos különben nagyon hamar lepereg a lakk. Szóval lakkozás előtt moss kezet!

Most már elkezdhetjük a lakkozást. A lakott mindig függőleges vonallal kezdjük  felvinni  a köröm közepén, majd a két szélén, úgy hogy 1-1 milliméternyi szabad hely maradjon. Ettől a körmöd hosszúnak és keskenynek látszódik. A második réteg lakkot akkor vigyük fel, mikor az első megszáradt, különben sokkal tovább tart a száradás. Azt hogy megszáradt a lakkod, úgy tudod ellenőrizni hogy a nyelved hegyével megérinted azt és ha bizsereg akkor még  nem szilárdult meg.

Miután végeztünk a harmadik réteggel, egy erre kifejlesztett acetonos tollal vagy egy acetonba mártott fülpálcikával orvosolhatjuk a kisebb hibákat.

Az utolsó réteg, úgynevezett fedőlakk, amiből érdemes nemcsak fedőt, hanem gyorsan száradót venni, ugyanis ettől tartósabb lesz a lakkod.
                                                                       









Remélem segítettem!
Panna :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése