2011. március 11., péntek

Tavasz 2011





Egy kicsit újraéljük a 60-as évek flower-power korszakát, vidám virágminták, tarka kombinációk és különleges minták jellemzik a tavaszi kollekciókat.

2011. március 10., csütörtök

boho trend

A széles hajpánt viselt egy tipikusan boho trend. A fodros átlátszó blúz és a széles virágminta a 2011-es divat jellemzői.

Pasztellszínek

Pasztellszínek:



Csipkével kombinálva


Cipőben


De nem csak a ruhák lehetnek inspirálóak
(Párizs)
Majd pedig különböző harisnyába
:Sasa

A kis fekete ruha

  A kis fekete ruha




  A kis fekete ruha az egyik legpraktikusabb ruhabarab , nem csoda ,hogy  még közel 90 év után is divatos, hiszen mindenhova hordható és bárki felveheti alkattól és kortól függetlenül.

A kis fekete ruha nagyon sok tervezőt megihletett , és ebből kifolyólag mára már nagyon sokféle közül válogathatunk. Mindemellett kifejezi a nőiességet, ugyanakkor nem érzelgős és hirdeti a női méltóságot és a kreativitást.

Egy kicsit a történetéről: A kis fekete története ott kezdődhetett , hogy Coco Chanel 1926-ban megalkotta a máig is legendás "little black dress" -t vagyis a kis fekete ruhát ,ami bármikor bármihez felvehető. Coco ekkor teljesen megújította az akkori divatot. Az akkori tervezők ruhadarabjai mind unalmasnak és idejétmúltnak tűntek Coco kreációihoz képest.





Giorgio Armani Privé                                                             
Egy méltóságteljes ruhadarabot hozott létre, és elmondása szerint olyan ruhadarabokat akar létre hozni amelyek nem mutatnak feleslegesen sokat a női testből.Az egész ruhát csillogó kövek borítják így mozgás közben gyönyörűen játszik rajta a fény.














Givenchy by Riccardo Trisci
Ez az egyik legkeményebb ruha. Talán így nézne ki a jövő kis feketéje. A ruha minden egyes négyzetcentiméterét csillogó kövek borítják. Szimmetrikus és futurisztikus is ,és leginkább olyan provokátorokon tudjuk elképzelni mint Lady Gaga vagy Rihanna.


Lanvin by Alber Elbaz
Ez a legromantikusabb darab az összes közül. Ez a ruha bizonyítja hogy a kis feketét nem csak érett nők hordhatják hanem a fiatalabbak is. A tervező tüllel a hímzéssel és a a szatén szalagokkal játszott.

Valentino
A Web Couture fantázia nevet viselő ruha egyszerű szabású , mégis izgalmas a háton és nyakon végigvonuló csipkerátét miatt , amit 260 órai kézi munkával készítettek el.
Missioni
Ez a ruha felidézi a '20-as évek sziluettjét amelyet a kötött anyag csak tovább erősít. A hagyományos Mission minta itt sem maradhatott el de a ruhát modernné mégis az átlapolós megoldás és az asszimetrikus pánt teszi.

Jordi Labanda-A sok oldalú divattervező

Mint látható Jordi Labanda sok oldalú,remek divatérzékkel rendelkező ember,aki mindig valami érdekeset tud csempészni a rajzaiba.
Jordi Labanda-nak rengeteg projektje(csinált Louis Vuitton-nak,Adidas-nak,Chupa Chups-nak,Swarovski-nak és még sok mindenki másnak rajzokat,különböző képeket)jelent meg magazinokban és internetes oldalakon is.De nem csak rajzai,hanem tollakai,füzetei,táskái,pólói vannak különböző témákban.Sajnos egyre kevesebb Jordi Labanda dolog létezik,és egyre kevesebben ismerik.Ha valaki szereti a divatot,Jordi Labanda-nál biztos rengeteg klassz dolgot talál.

2011. március 9., szerda

Újdonság...

Mindenki tudja, hogy a filmek is nagyban befolyásolják a trendet, a divatot.
 A híres színésznők viselte ruhadarabok ismertté válnak és bekerülnek a divat világába. Így volt ez Natalie Portman-nel is.
A Fekete Hattyú című filmben megismert tollas fejdísz ismertté és trendivé  vált a film után.


Hordható és kényelmes, nagyon elegáns és kifinomult. Érthető, hogy egyre több ilyen és hasonló fejpánt látható a fiatalokon.

A nagyobb divatházakban is kaphatók már. A pávaszemes fejdísz talán a legelterjedtebb Magyarországon.



Nagyban ajánljuk Nektek is!

Hordható:
-egyszerű fekete felsővel és csinos szoknyával.
-megegyező színű pólóval és leggingsel.
-egyberuhával és sötét harisnyával.

Sminked mellette ne legyen túl erőteljes, mert az elvonja a figyelmet!
A szádat hangsúlyozd inkább világos árnyalattal és szájfénnnyel.:)

By:Rozee






Sok sikert, reméljük nektek is sikert arat majd! :)

Úgy tűnik a rózsaszín különféle árnyalati lesznek népszerűek a tavasz/nyári kollekcióknál.És masni minden mennyiségben! :) Szerintem gyönyörűek ezek a cipők! Ti mit gondoltok??


F.
Palvin Barbara nevét már világszerte ismerik, a mindössze tizenhét éves lány hamarosan a legnagyobb szupermodelleket taszíthatja le trónjukról. Különleges vonásai Karl Lagerfeldet is rabul ejtették, a legmenőbb divatmagazinok címlapjain is pózolt már, újabban pedig - valóra válva kislánykori álma - a Chanel arcaként tündököl. A fiatal lányt most Magyarországon is a legjobbak között ismerik el, hiszen Axente Vanessa, Fórizs Adina, Mihalik Enikő és Srej Zsófi mellett ő is harcba száll a Glamour Woman of the Year legjobb modellnek járó trófeájáért.


F. :)

2011. március 6., vasárnap

TiniDivat

Amerikában újabb gyermek ikon hódít.



Justin Bieber, Selena Gomez, Ke$ha után a 10 (!) éves Willow Smith is megmutatja tehetségét a nagyvilágnak.

Willow Smith-ről annyit kell tudni, hogy 2007-ban debütált a film világában a Legenda vagyok című filmben.
( Alakításáért megkapta a Young Artist Award-ot.)
A színészi karrier mellett 2010. őszén elindította zenei karrierjét is a Whip My Hair című kislemezével.


Családi háttere: Édesapja Will Smith a filmiparban dolgozik, ahogy Willow bátyja is Jaden Smith is. Ismerősek, nem? :)








Willow védjegye: Mindig egyedi, Ruhái színesek, csillognak, villognak. Köremin mindig 3D-s köröm strasszok vannak. Sminkje merész és vagány.
Haja néha pinkben pompázik...
A divat terén sok követőre tett szert a kisasszony..





Lazán összepárosítja az össze nem illő zoknikat, Converse cipőit egymásra húzza. Megjelenése egészen kiüt a tömegből-ezért szeretjük.  















By: Rozeee.

2011. március 5., szombat

Hippi style

Tavasz.Újra.Itthon.
A tavasszal együtt elérkezett a jelen legjobbja!
2011 Tavaszán újra hódítanak a HIPPI cuccok.

Bohókás színek, fonott hajpántok, szakadt felsők, színes nadrágok, mintás kendők és a rengeteg színes ékszer is persze.

HAJ:
A hajdivatban a fonott haj most a trendi. hiszen egyszerre cuki és vagány benyomást keltesz.

SMINK:

Sminked ne legyen túl erős! Inkább a pirosítóval bánj bátran. A szemed elé tedd fel a híres kör alakú, színes lencséjű napszemcsit az összhatás kedvéért!


DIVAT:
A ruhádnak vidámságot, egyéniséget, és önmagadat kell kimutatnia. Idén a rózsaszín, a zöld és a sárga hódít a fiataloknál.
Amit be kell szerezned:
-Színes kendő
-Színes napszemcsi
-Bő nadrág
-Peace-es nyaklánc
-Fonott hajpánt (!)
-Rengeteg gyűrű, nyaklánc...



Először is a kendőt többféleképpen is hordhatod. Lehet a fejeden átkötve, hajpántként. Vagy simán a nyakadon. De ott is játszhatsz a csomózással. (...Masni vagy sima oldalcsomó stb...)

A réteges felsők állati jól tudnak kinézni. Vegyél fel egy feszülős felsőt és rá egy bő, kivágott, vagy szakadtas pólót. Ráadásként vegyél fel sok-sok nyakláncot és gyűrűt. Hidd el, az összhatás brutálisan jó lesz!
Japán és a "hippik":
Japánban 50 évvel ezelőtt még minden a tradíciók, kimonók és a meditáció körül forgott, viszont az elmúlt pár évben a nyugati tömegkulturálatlanság begyűrűzött és a Hello Kitty (!) mánia olyan szinten elfajult az országban, hogy a szakértők nem győznek szociológiai értekezéseket írni a jelenségről. Az utcai divatot egy szó határozza meg: kawaii, azaz cuki. Ők ezt értik a hippi szó alatt.Megújulás a cukiság irányában:)
Imádom a japánokat! Élettelteli színek, vidámság, minták, és egyéniseégek mindenhol:)
By:Rozee.